-
Eredet: Etiópia, West Guji, Hambela
-
Farm: Dikitu
-
Feldolgozás: Száraz eljárás
-
Magasság : 1900-2300m
-
Variáns: Heirloom
-
Ízjegyek: virágos, málna, szirupos testesség és fekete teás utóíz
Ezt a csodálatos szárazan feldolgozott tételt a Nyugat-Guji régió hambelai kerületében egy 150 helyi gazdálkodóból álló csoport termeli. A szárítóállomás Gute Sodu Kebele falu Dikitu negyedében található, innen származik a kávé elnevezése.
A termelőket Abiyot úr, a „Buno Coffee Trader” tulajdonosa irányítja. Abiyot úr 2018 óta hoz létre vagy vásárol meg feldolgozó állomásokat. Ennek a folyamatnak a során vásárolta a Dikitu telephelyet is, és úgy döntött, hogy ezt kizárólag száraz eljárással készülő kávé feldolgozására használja. Erre a célra külön létre is hozott 120 emelt szárító ágyat.
Így garantált, hogy a most már általunk is forgalmazott Etiop Dikitu Lot1 kávé a legminőségesebb alapanyagból készülhessen. Ebben az esetben a már említett száraz eljárást alkalmazzák a kávécseresznyék feldolgozásához. Vagyis a gyümölcshúst rajta hagyják a kávébabon, ami bomlásnak indul a szárítás alatt. A földre vagy állványokra terítik a kávébabokat és 2-3 héten keresztül forgatják és szárítják. A kellő nedvességtartalom elérése után hántolják le a felesleges rétegeket a babokról. Az elkészült zöld kávébabok pedig megérkeztek a mi pörkölőnkbe, ahol a pörkölőmesterünk és a Head of Coffee-nk addig próbálgatták a különböző pörkölési fokozatokat és a pörkölt kávészemekből készült kávékat, amíg meg nem találták a legmegfelelőbb profilt. Ezért ezt a kávénkat Filter roast verzióban érhetitek el, tehát filterkávé készítéséhez ajánljuk. Ha szívesen kipróbálnád, vedd fel velünk a kapcsolatot a weboldalon keresztül, a hello@roastar.hu email címen, vagy akár a közösségi média felületeinken (Facebook, Instagram ) üzenetben. Akár további kérdéseidet is felteheted vagy egyéni igényeidet is megbeszélhetjük ezzel az igazán különleges kávéval kapcsolatosan. Ha nem csak olvasnál róla, de szívesen meg is kóstolnád vásárlás előtt kávéinkat, várunk egy vezetett kóstolásra, ahol sok más kávéfajtával is megismerkedhetsz, hogy kiválaszd számodra a legmegfelelőbbet.
Ha pedig abban is szívesen képeznéd magad vagy kollégáidat tovább, hogy hogyan hozd ki a legjobbat a különböző profilú kávékból, várunk képzéseinkre, melyeket Nagy-Bertók Anita, az ország egyetlen érzékszervi világbírója vezetésével tartunk.